Duplán kapros lángos recept
Hozzávalók:
- 50 dkg liszt
- 2 csapott tk só
- 2,5 dkg friss élesztő
- 3 dl langyos víz
- 1 csipet cukor
- 0,5 dl olaj
- 1 nagy csokor friss kapor
- olaj a sütéshez
Elkészítése:
Az élesztőt belemorzsoljuk a langyos vízbe, majd elkeverjük és megszórjuk egy kevés cukorral. A lisztet egy tálba szitáljuk, majd elkeverjük benne a sót.
Hozzáadjuk az élesztős vizet, az olajat és alaposan kidagasztjuk.
Közben a friss kaprot megmossuk, jól lecsepegtetjük és egész apróra vágjuk. A tésztát szétlapogatjuk, majd rászórjuk a kapor egy részét, összehajtogatjuk és tovább dagasztjuk.
Ezt addig csináljuk, míg el nem fogy a kapor. (Én kb. 3-4 adagban dolgoztam bele a nagy csokornyi fűszernövényt.) Meleg helyen, letakarva a duplájára kelesztjük.
Enyhén lisztezett felületen kb. 0,5 cm vékonyra elnyújtjuk. Attól függően, hogy mekkora lángosokat szeretnénk, egy müzlis tálkával, vagy nagyobb csészével kiszaggatjuk. (Nálam előbbivel.)
Egy magasabb serpenyőben olajat forrósítunk. Ha már jó forró, akkor a lángost a kezünkbe vesszük és elkezdjük a szélét fogva körbe-körbe forgatni, mint az autó kormányt. Így a szélén marad egy kis perem és a közepe pedig magától vékonyodik.
A forró olajban mindkét oldalát szép pirosra sütjük.
Élére állítva, konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsepegni.
Tejfölbe szórunk egy kevés sót és egy jó nagy csokor apróra vágott friss kaprot, ezzel megkenjük a lángosokat és reszelt sajttal bőven megszórjuk.
Tipp:
A kert igazi kapor ligetté változott. Rengeteg zsenge növény várja a sorsa beteljesülését. Párom kérésére olyan lángost sütöttem, aminek a tésztájába is került ebből a csodás növényből. Most jó nagy lángosokat készítettem, így 5 méretes darab lett belőle.
Kapros tejföllel és reszelt sajttal fogyasztottuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »
Fehér csokival készült desszertvariációk minden alkalomra
A fehér csoki mindig különleges hangulatot teremt — legyen szó citromos kos
Tovább olvasom »
Tarja, oldalas, karaj és több – változatos ötletek egy csokorban
A sertéshús igazi jolly joker a konyhában: változatosan elkészíthető, kiadó
Tovább olvasom »
Ünnepi tortacsodák – 12 recept, amit idén ki kell próbálnod
Ha valami igazán különleges édességet keresel az ünnepi asztalra, egy ínycs
Tovább olvasom »
10 pogácsa, amire a nagyi is büszke lenne
A pogácsa a magyar konyha igazi büszkesége – egyszerre hétköznapi és ünnepi
Tovább olvasom »
Mit főzz ma? 10 isteni csirkés fogás hétköznapokra
Ha tanácstalan vagy, mit főzz ebédre, a csirkés ételek mindig jó választást
Tovább olvasom »


