Csőben sült sajtos-tejfölös zöldbab fűszeres csirkemájjal recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
Zöldbabhoz:
- 50 dkg zöldbab (sárga vagy zöld hüvelyű)
- 3 db
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS (nagy) - 3 dl tejföl
- 1 tk liszt
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 1 csokor kapor
- só
- őrölt bors
- 1 ek ételízesítő
- 10 dkg sajt
Májhoz:
- 8 db csirkemáj
- 1 tk ételízesítő
- só
- őrölt fehér bors
- majoránna
- olaj vagy zsír a sütéshez
Elkészítése:
A zöldbab végeit vágjuk le, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, az ételízesítőt, és egy teáskanál sót, majd főzzük 10-15 perc alatt roppanósra. Ezután szűrjük le, majd alaposan csepegtessük le.
A tejfölt keverjük simára az egész tojásokkal, az apróra vágott kaporral, a liszttel és ízlés szerint sóval és őrölt borssal.
Egy sütőformát vagy egy őzgerinc formát béleljünk ki sütőpapírral, majd tegyük bele az alaposan lecsepegtetett zöldbabot. Ezután öntsük rá a tejfölös-tojásos keveréket, majd szórjuk meg a tetejét reszelt sajttal.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 20-25 perc alatt készre (én légkeverésnél 160 fokon, 20 percig sütöttem).
A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd a sütőpapír segítségével emeljük ki. Ezután hagyjuk még pár percig hűlni, majd ízlés szerint szeleteljük fel.
A májat tisztítsuk meg az eres részektől, majd papírtörlővel töröljük szárazra. Ezután ízlés szerint szórjuk meg a fűszerekkel, és forgassuk alaposan össze. Sütés előtt hagyjuk kb 15 percet állni, hogy az ízek átjárják.
Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat vagy zsírt, majd óvatosan helyezzük bele a befűszerezett csirkemájat. Ezután kisebb lángon, többször átfordítva, süssük kb 10 perc alatt készre, majd szedjük ki papírtörlőre, hogy a felesleges zsírt felszívja (én egy fogpiszkálót szúrtam bele, és amikor már nem engedett levet, akkor szedtem ki).
Tálaláskor helyezzük tányérra a felszeletelt zöldbabot és a csirkemájat, majd úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.03.16. Hétfő
A mai menüben könnyedebb és laktató fogások is helyet kapnak. A zöldborsós
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.13. Péntek
A pénteki menüben változatos, laktató fogások szerepelnek. A móri paprikás
Tovább olvasom »
12 rakott étel, amely tökéletes választás egy kiadós ebédhez
A rakott ételek a legpraktikusabb és leglaktatóbb fogások közé tartoznak. E
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.12. Csütörtök
A mai menüben a klasszikus, házias ízek kerülnek előtérbe. A húsleves házi
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.11. Szerda
A szerdai menü egyszerű, mégis változatos fogásokat kínál. A csurgatott toj
Tovább olvasom »
12 sertéshúsos étel, amely igazi magyaros ízeket hoz az asztalra
A sertéshúsból készült ételek a magyar konyha leglaktatóbb és legkarakteres
Tovább olvasom »

