Csirkecomb jóasszony módra recept
Hozzávalók
- 6-8 db csirkecombfilé
- 50 dkg gomba
- 5-6 fej vörös-, vagy lila hagyma
- 20-30 dkg kolozsvári szalonna
- só, bors
- petrezselyem
- liszt
- kevés olaj
Elkészítése:
A csirkecombot sóval, borssal meghintjük, és félretesszük. Addig a gombát tisztítsuk meg, majd szeleteljük fel. A szalonnát vágjuk kisebb kockákra, a hagymát mérettől függően negyedekbe, vagy nyolcadokba.
Egy teflon serpenyőben olajat hevítünk. A húsokat lisztben megforgatjuk, és az olajra téve lepirítjuk. Mivel a combok kicsit vastagabbak, mint pl. a sertéskaraj, ezért én kevés vizet alá szoktam önteni, és lefedem a serpenyőt, hogy legyen ideje belül is jól átpuhulni a húsnak. Ha puha, süssük vissza zsírjára (hagyjuk a vizet elpárologni), és szedjük ki a combokat. Tartsuk melegen!
A serpenyőben visszamaradt olajra dobjuk rá a szalonnát, és kissé pirítsuk meg. Dobjuk rá a hagymát is, és pirítsuk a szalonnával együtt. Ezután mehet bele a felszeletelt gomba is. Levet fog ereszteni, ezt hagyjuk elpárologni róla, majd sózzuk, borsozzuk, és az egészet jól pirítsuk össze, végül szórjuk meg aprított, friss petrezselyemzölddel.
A ragut halmozzuk a még meleg húsra, és tálalásnál újra megszórhatjuk még egy kevés petrezselyemmel.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Klasszikus karácsonyi sütemények-az ünnep elmaradhatatlan ízei
Ebben a gyűjteményben a magyar süteménytradíció legnagyobb kedvenceit talál
Tovább olvasom »
Klasszikusok újragondolva-az íz ugyanaz, a forma egyszerűbb és gyorsabb
A nagy kedvencek hangulata semmit sem változott, mégis modernebb, könnyebbe
Tovább olvasom »
Krémes csodák az ünnepi időszakra – 10 bevált süti recept, amit bátran elkészíthetsz
Az ünnepi készülődésben mindig jól jön néhány biztosan bevált krémes sütemé
Tovább olvasom »
15 perces karácsonyi desszertek: 8 desszertgolyó, amivel bárkit lenyűgözhetsz
A karácsonyi készülődésben mindig jól jönnek azok a desszertek, amelyek gyo
Tovább olvasom »
Hogyan készítsünk tökéletes karácsonyi bejglit?
A karácsony elképzelhetetlen a hagyományos bejgli nélkül, amely nemcsak az
Tovább olvasom »
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »

