Brokkolis csirkekocka recept

Hozzávalók:
- 4 nagyobb, vékony csirkemell szelet
- 1 kisebb fej brokkoli (kb. 25 dkg)
- 2 kisebb
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- 4 nagy ek sűrű tejföl
- 15 dkg trappista sajt
- 2-3 dkg parmezán (el is hagyható ha nincs otthon)
- 1 nagy csipet só
- 1 csipet őrölt bors
- 0,5 kk házi fokhagymakrém
Elkészítése:
A megtisztított hús szeleteket (ha picit vastagabb kiklopfoljuk) meghintjük sóval, borssal és kicsit félretesszük. A brokkolit apró rózsáira szedjük, lobogó, sós vízben 4-5 perc alatt roppanósra főzzük, leszűrjük és hagyjuk lecsöpögni. A sütőt előmelegítjük.
A tojásokat a tejföllel simára keverjük, majd ízesítjük sóval, borssal, fokhagymakrémmel. Lereszeljük a sajtokat, majd egy nagy marék kivételével a tojásos tejfölbe keverjük. Egy kisebb jénai tálat (21*21*5 cm-es) vékonyan kikenünk egy kávéskanálnyi margarinnal, majd belefektetjük a melleket úgy, hogy teljesen befedjék a jénai alját.
Szépen rárakjuk a brokkoli rózsákat.
Rákanalazzuk a sajtos masszát (nagy része a húsra folyik, de sütés közben szépen megemelkedik), megszórjuk a félretett sajttal.
180 fokon hőlégkeveréssel addig sütjük, míg a sajt a tetején szép barnára pirul, ez kb. 35 perc. Nem szükséges alufóliával lefedni, ennyi idő alatt a hús a tejfölös szószban szépen megpuhul, esetleg egy villával ellenőrizhetjük, hogy puha-e.
Ha hagyjuk egy kicsit hűlni, éles késsel szépen szeletelhető.
Tipp:
További képek az elkészítéséről megtekinthetők a blogon.
Képfeltöltés
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

Mire jó egy konyhai pároló és hogyan használd? (x)
A konyhai pároló, mint konyhai eszköz talán nem tűnik nélkülözhetetlennek,
Tovább olvasom »
Mit kezdjünk a maradék sonkával? 7 ötlet hétfő estére
A húsvéti sonkából szinte mindig marad, és bár egy darabig még jólesik egy
Tovább olvasom »
5 töltött tojás, amitől leesik az állad – húsvéti klasszikus újragondolva
A húsvéti tojás nem csak dísz lehet – mutatunk öt isteni töltött tojás rece
Tovább olvasom »
12 sós vendégváró húsvétra – pogácsák és rágcsák a locsolóknak
Húsvétkor nemcsak a sonkás-tojásos reggeli kerül az asztalra, hanem az apró
Tovább olvasom »
Húsvéti édes sütemények, amik ünnepi hangulatot varázsolnak
A húsvéti asztalról nem hiányozhatnak az édes finomságok sem, hiszen ezek k
Tovább olvasom »
Ünnepi reggelik húsvétra – sonkás, tojásos, tormás finomságok egy helyen
A húsvéti reggeliknek különleges hangulata van: sonkaillat, friss torma, to
Tovább olvasom »