Variálható pogácsa recept
Hozzávalók:
- 1 kis pohár tejföl
- kevés cukor
- 5 dkg élesztő
- 60 dkg liszt
- kevés só
- 250 g margarin
- 30 dkg reszelt sajt (én toast sajtot használtam)
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 25 dkg túró
- varia gyanánt bármi: petrezselyem, egész kömény, pirított lila vagy vöröshagyma, snidling, medvehagyma… stb
Elkészítése:
A kis pohár tejfölt kiöntöm egy fazékba, teszek hozzá egy kis cukrot, én általában két kávéskanálnyit szoktam, összekeverem majd meglangyosítom a gáztűzhelyen. Lustábbak mikróba is tehetik. Mikor meglangyosodott hozzámorzsolok egy öt dekás élesztőt, elkavarom vele majd futni hagyom. Míg fut addig fél kiló liszthez hozzáteszek 3 kávéskanál sót, majd elkavarom vele. Rögtön ez után beleteszem a variát. Én most legutóbb apróra vágott medvehagymát használtam. De lehet bele apróra vágott petrezselymet is tenni, pirított hagymát, kockázott, pirított bacon szalonnát, bármit, amit kívánsz. Ezt követően egy 250 grammos margarint teljesen felolvasztok a mikróban és hozzáöntöm a tésztához, majd összedolgozom vele. A következő lépés 20 dkg reszelt sajt hozzádolgozása a tésztához. Amikor ezzel megvagyok a tál szélére húzom a tésztát, ütök középre egy tojást és összedolgozom vele a tésztát (tehát látjátok, mindig minden egyes hozzávalóval külön dolgozom össze a tésztát. Én végig kézzel dolgozok, aki szeretné használhat robotgépet is hozzá.) A tojás után hozzáöntöm az addigra már nagyon szépen felfutott élesztőt és ahogy azt már megszokhattátok jó alaposan összegyúrom a tésztát. Az utolsó előtti lépés következik a tészta gyúrásában, a túró hozzáadása. Hozzáöntöm a túrót, majd összedolgozom a tésztával. Ez után nekem még szükségem van kb 10 dkg lisztre, mert eléggé ragadós még a tészta. A maradék 10 dekát két részletben adom hozzá, a végeredmény, lágy, könnyen kezelhető tészta lesz, kicsit talán olyan pizzatésztás puhaságú. Mehet is rögtön a tepsibe. Kilisztezett tepsibe kicsike kis csipeteket szaggatok a tésztából, egymás mellé teszem őket, tetejüket megkenem tojással, és a maradék 10 deka sajtot rászórom. Ebből az adagból nekem olyan bő 50 darab pogim szokott megsülni. Hőfokot nem tudok mondani, mert hagyományos sütőm van, de közepes lángon, kb 30 perc alatt megsül. Néha rányitom az ajtót – az első 15 percben békén hagyom – és mikor már szép barna a tészta akkor tutira készen van. Sajnos rövid életű pogácsa, nem szokott sokáig megmaradni, forrón azonnal bekapja a kis család :D
Fogyasszátok egészséggel!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 kiadós egytálétel hétköznapokra – gyors és finom megoldások
Nincs is jobb, mint egy tartalmas, laktató egytálétel, amihez elég egy serp
Tovább olvasom »
Kelesztés nélküli fánkok – 12 gyors és isteni ötlet
Ha fánkról van szó, nem csak a klasszikus, kelesztett változatoké a főszere
Tovább olvasom »
Pihe-puha szalagos fánkok farsangra – bevált receptekkel
A farsangi időszak elképzelhetetlen illatos, puha, aranyszínű szalagos fánk
Tovább olvasom »
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »

