Napraforgó kenyér recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók:
Elkészítése:
A tészta hozzávalóit dagasztó tálba tesszük és ki dagasztjuk. Akinek van rá lehetősége az kenyérsütő gép dagasztó programjával kb 20 percig, majd 30-35 percig letakarva meleg helyen kelesztjük.
Lisztezett felületre borítjuk és két egyforma darabba vágjuk. Az egyik tésztát 5 egyforma részre osztjuk és egyenként
gömbölyítjük, majd hagyjuk pár percig pihenni.
Addig a másik tésztát vesszük elő. Leválasztjuk az egy negyed részét, cipót formázunk belőle, félretesszük, ez lesz a kalács közepe. A maradék háromnegyed részt szintén öt egyenlő részre osztjuk és gömbölyítjük, majd hagyjuk pihenni.
Elővesszük az első öt tésztagombócot. Egyesével egy kb 22-23 cm átmérőjű kört nyújtunk belőle. Az elsőt rögtön sütőpapírra helyezzük. Megkenjük a fűszeres olajjal. Kinyújtjuk a másodikat is és az első tetejére helyezzük. Megkenjük, erre jön a harmadik lap, azt is megkenjük, erre a negyedik, amit szintén megkenünk. Az utolsó lapot nagyobbra nyújtjuk, akkorára, hogy a négy réteg oldalát is befedje.A tészta közepét nyolc részre vágjuk, úgy, hogy körben egy cm szélességben egyben hagyjuk és a cikkeket kihajtjuk.
Most az öt kisebb gombócot nyújtjuk, kenjük, és rétegezzük, pont úgy, mint az előzőt, de csak 14-15 cm átmérőre.
Ha készen van, akkor a már kihajtott tészta közepébe helyezzük.
A közepét ugyanúgy, mint az előzőt, nyolc részre vágjuk, a szélén egy centimétert egyben hagyva. A bevágásokat úgy végezzük, hogy az előző sor kihajtott szirmai közé essenek ezek a belsők:Ha kész a bevágás, akkor óvatosan ezeket is kihajtjuk. A közepébe helyezzük a félretett cipót. A kenyeret a sütőpapír segítségével sütőlemezre helyezzük. Én a tepsi hátulján sütöttem, hogy a széle ne nyomja el.
Letakarjuk és 30 percig hagyjuk kelni. Ezalatt a sütőt előmelegítjük 180 fokra.
A megkelt tésztát egy egész, felvert tojással lekenjük. A közepét és a szirmokat megszórjuk napraforgó,-len,-vagy szezámmaggal.
Sütési ideje kb. 30-35 perc, 10-15 perc után ha nagyon pirulna egy fóliát kell ráteríteni.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 különleges süti – krémes szeletek és sütés nélküli finomságok
A sütemények világa mindig tele van kísértéssel — és most egy válogatásban
Tovább olvasom »
Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »
Káposztás klasszikusok: 12 magyar étel, amit mindenképp ki kell próbálni
Ha valami igazán magyaros, tartalmas és otthonos fogásra vágysz, akkor a ká
Tovább olvasom »