Zöld felesborsóleves recept
Hozzávalók:
- 20 dkg zöld felesborsó
- 2 sárgarépa
- 1 zöldség
- 1 paszternák (el is hagyható)
- 0,5 zeller
- 15 dkg bacon
- 1 vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 húsleveskocka
- só
- őrölt bors
- víz
Elkészítése:
A bacont vágjuk fel kisebb kockákra. A vöröshagymát és a fokhagymát vágjuk fel apróra. A zöldségeket tisztítsuk meg, majd ízlés szerint daraboljuk fel. A zöld felesborsót alaposan mossuk meg, majd csepegtessük le.
Egy serpenyőben kezdjük el pirosra sütni a bacont. Amikor már kezd színt kapni, adjuk hozzá az apróra felvágott vöröshagymát, és így pároljuk pár percig. Ezután adjuk hozzá az apróra felvágott fokhagymát, majd pár pillanat után a feldarabolt zöldségeket. Keverjük alaposan össze, szórjuk meg őrölt borssal, majd pároljuk még pár percig.
Végül öntsük bele a felesborsót, keverjük össze, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy jól ellepje. Ezután ízlés szerint sózzuk, és tegyük bele a leveskockát. (A sózással vigyázzunk mert a bacon sós.)
Szép lassan főzzük a levest addig, míg a zöldségek megpuhulnak. Arra vigyázzunk, hogy a borsó nehogy teljesen szétfőjön.
Tálaláskor ízlés szerint kenyérrel, vagy sajtos pirítóssal kínáljuk.
A zöld felesborsóleves kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 3 g
Szénhidrát: 6 g
Zsír: 3 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Krémes csodák az ünnepi időszakra – 10 bevált süti recept, amit bátran elkészíthetsz
Az ünnepi készülődésben mindig jól jön néhány biztosan bevált krémes sütemé
Tovább olvasom »
15 perces karácsonyi desszertek: 8 desszertgolyó, amivel bárkit lenyűgözhetsz
A karácsonyi készülődésben mindig jól jönnek azok a desszertek, amelyek gyo
Tovább olvasom »
Hogyan készítsünk tökéletes karácsonyi bejglit?
A karácsony elképzelhetetlen a hagyományos bejgli nélkül, amely nemcsak az
Tovább olvasom »
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »
Fehér csokival készült desszertvariációk minden alkalomra
A fehér csoki mindig különleges hangulatot teremt — legyen szó citromos kos
Tovább olvasom »
Tarja, oldalas, karaj és több – változatos ötletek egy csokorban
A sertéshús igazi jolly joker a konyhában: változatosan elkészíthető, kiadó
Tovább olvasom »

