Sárgarépás medvehagyma-krémleves recept
Hozzávalók:
- 2 sárgarépa
- 1 csokor medvehagyma
- 1 nagy krumpli
- 1 vöröshagyma
- só
- őrölt fehér bors
- szerecsendió
- 1,5 l zöldségalaplé
- 1,5 dl tejszín
- 2 ek mogyoróolaj
Elkészítése:
A sárgarépát és a krumplit pucoljuk meg, majd vágjuk fel kisebb kockára. A vöröshagymát szintén pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A medvehagyma leveleket mossuk meg alaposan, majd vágjuk fel vékony csíkokra.
Egy edényben hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és kezdjük el üvegesre párolni. Pár perc után először adjuk hozzá a medvehagymát, keverjük alaposan össze, és pároljuk addig, míg a medvehagyma kissé összeesik.
Ezután adjuk hozzá a sárgarépát, a krumplit, majd öntsük fel a zöldségalaplével. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg egy csipet szerecsendióval. Forraljuk fel, majd a hőfokot mérsékelve főzzük puhára a zöldségeket.
Amikor a zöldségek teljesen megpuhultak, vegyük le a tűzről, majd botmixerrel pépesítsük a levest. Ezután tegyük vissza a tűzre, és állandó keverés mellett csorgassuk bele a tejszínt. Végül forraljuk fel, majd vegyük le a tűzről, mert főzni már nem kell.
Tálaláskor merjük a levest tányérokba, és ízlés szerint pirított zsemlekockával kínáljuk.
A sárgarépás medvehagyma-krémleves kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 1 g
Szénhidrát: 3 g
Zsír: 2 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Klasszikus karácsonyi sütemények-az ünnep elmaradhatatlan ízei
Ebben a gyűjteményben a magyar süteménytradíció legnagyobb kedvenceit talál
Tovább olvasom »
Klasszikusok újragondolva-az íz ugyanaz, a forma egyszerűbb és gyorsabb
A nagy kedvencek hangulata semmit sem változott, mégis modernebb, könnyebbe
Tovább olvasom »
Krémes csodák az ünnepi időszakra – 10 bevált süti recept, amit bátran elkészíthetsz
Az ünnepi készülődésben mindig jól jön néhány biztosan bevált krémes sütemé
Tovább olvasom »
15 perces karácsonyi desszertek: 8 desszertgolyó, amivel bárkit lenyűgözhetsz
A karácsonyi készülődésben mindig jól jönnek azok a desszertek, amelyek gyo
Tovább olvasom »
Hogyan készítsünk tökéletes karácsonyi bejglit?
A karácsony elképzelhetetlen a hagyományos bejgli nélkül, amely nemcsak az
Tovább olvasom »
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »

