Medvehagymás krumplikrémleves recept
Hozzávalók:
- 1 csokor medvehagyma
- 2-3 db krumpli
- 1 db vöröshagyma
- 1 db zöldségleveskocka
- szerecsendió (el is hagyható)
- só
- 2 dl főzőtejszín
- 1 ek olaj
- 1 l víz
Elkészítése:
A krumplit pucoljuk meg és vágjuk fel kisebb kockára. A vöröshagymát, és a medvehagymát vágjuk fel apróra.
Az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott medvehagymát, és pároljuk pár percig, majd adjuk hozzá a krumplit is.
Keverjük alaposan össze, majd öntsük fel a vízzel. Ízlés szerint sózzuk, adjuk hozzá a leveskockát, és egy késhegynyi szerecsendiót, majd főzzük puhára.
Amikor a krumpli puhára főtt, vegyük le a tűzről, és botmixerrel pépesítsük.
Ezután tegyük vissza a tűzre, majd állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a tejszínt, és kevergetve főzzük még 1-2 percig.
Közben 1-2 szelet kenyeret vágjunk fel kisebb kockákra, majd helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire. Ezután spricceljük meg olívaolajjal, majd előmelegített sütőben, süssük pár perc alatt szép pirosra, ropogósra.
Tálaláskor merjük a levest tányérba, majd szórjuk meg a ropogósra sütött kenyérkockával, és úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.03.20. Péntek
A pénteki menüben laktató, házias fogások kapnak helyet. A göcseji gombócle
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.19. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas, házias fogások szerepelnek. A hentesleves g
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.18. Szerda
A szerdai menü egyszerű, mégis változatos fogásokat kínál. A zöldborsóleves
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.17. Kedd
A keddi menüben változatos, laktató fogások szerepelnek. A tárkonyos csirke
Tovább olvasom »
10 ellenállhatatlan karamellás sütemény, amit egyszerűen nem lehet megunni
A karamell rajongóinak igazi kincsesbánya ez a válogatás. Klasszikus szelet
Tovább olvasom »
10 krémmel töltött piskótatekercs, amely garantáltan sikert arat vendégváráskor
A piskótatekercsek a látványos, mégis könnyen elkészíthető sütemények közé
Tovább olvasom »

