Cukkini stefánia recept
Elkészítése:
A cukkinit és a sajtot reszeljük le egy nagyobb lyukú reszelőn. A cukkinit enyhén sózzuk be, majd hagyjuk kicsit állni, míg levet enged. Ezután gyengéden nyomkodjuk ki belőle a vizet.
A vöröshagymát vágjuk fel apróra, majd egy evőkanál olívaolajon pároljuk üvegesre. Ezután hűtsük ki egészen, mielőtt a töltelékbe tennénk.
Négy tojást főzzünk keményre, majd tegyük félre.
Tegyük bele egy tálba a gyengéden kinyomkodott cukkinit, majd adjuk hozzá a kihűlt, előpárolt vöröshagymát és a reszelt sajtot. Nyomjuk bele a fokhagymagerezdeket, és ízlés szerint fűszerezzük. Ezután dolgozzuk alaposan össze, majd adjuk hozzá először a zsemlemorzsát, majd az egész tojásokat is.
Terítsünk le egy nagyobb darab fóliát, majd helyezzük rá egymásmellé a bacon szeleteket. Ezután az alsó szélétől kicsit beljebb, halmozzuk rá a cukkinis massza felét, és egyenletesen lapogassuk el. A massza közepére helyezzük rá a főtt tojásokat, majd fedjük be a maradék masszával.
Végül a fólia segítségével csavarjuk fel úgy, hogy a bacon teljesen befedje.
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg olívaolajjal. (Bármilyen olajjal meglocsolhatjuk)
Ezután óvatosan helyezzük rá a baconös-cukkinitekercset.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra. A sütőből kivéve hagyjuk hűlni, majd éles késsel szeleteljük fel.
Tálaláskor ízlés szerint salátával kínáljuk.
A cukkini stefánia kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 9 g
Szénhidrát: 9 g
Zsír: 13 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »

