Bacon alatt sütött halszelet tejszínes brokkolival recept
Hozzávalók:
- 60 dkg afrikai harcsafilé
- 1 csokor brokkoli
- 1 csomag bacon
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 dl tejszín
- só
- hal fűszerkeverék
- citromlé
- színes bors
- vaj
- reszelt sajt
- mandulaforgács
Elkészítése:
A brokkolit szedjük rózsáira, majd enyhén sós vízben főzzük roppanósra. (Vigyázzunk, nehogy túlfőzzük, mert akkor szétesik.) Ezután szűrjük le, majd tegyük egy vastagon kivajazott sütőtálba (v. tepsibe).
A tejszínbe nyomjuk bele a fokhagymát, ízlés szerint sózzuk meg, majd óvatosan öntsük rá a brokkolira.
A harcsafilét vágjuk fel nagyobb darabokra, majd ízlés szerint csepegtessük meg citromlével, sózzuk, és szórjuk meg a fűszerkeverékkel. Ezután tekerjük körbe a baconszeletekkel, majd tegyük egymás mellé a sütőtálban lévő brokkoli tetejére. Végül frissen őröljünk rá színes borsot.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten (180 fok) süssük 20 percig. Ezután vegyük ki a sütőből, és szórjuk meg reszelt sajttal, mandulaforgáccsal, majd tegyük vissza még kb. 10 percre a sütőbe, és süssük szép pirosra.
Tálalás előtt helyezzük a tányérra a halszeletet, tegyünk mellé a párolt brokkoliból, és locsoljuk meg a kissé besűrűsödött tejszínnel.
A bacon alatt sütött halszelet tejszínes brokkolival kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 14 g
Szénhidrát: 3 g
Zsír: 12 g
Képfeltöltés
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 tökéletes keksz recept, ami garantáltan elnyeri a tetszésed!
A kekszek egyszerűek, mégis ellenállhatatlanul finomak. Ebben a válogatásba
Tovább olvasom »12 villámgyorsan összedobható süti recept
Nincs sok időd, de valami édes finomságra vágysz? Ez a válogatás 12 szuperg
Tovább olvasom »TOP 12 csirkés főétel, amikkel pikk-pakk elkészülsz
A csirkés ételek mindig jó választások, ha gyorsan és egyszerűen szeretnénk
Tovább olvasom »8 mennyei töltött fánk, amit imádni fogsz
A töltött fánkok a farsang megkoronázott édességei, amelyek minden alkalomr
Tovább olvasom »Amit a szennyvíz csatorna problémáiról tudni érdemes – Nőknek és mindenkinek (x)
Briák László vízvezeték szerelő, Budapest A szennyvíz csatorna problémák ta
Tovább olvasom »12 szuper fánk, ami nélkül nincs farsang
A farsang elképzelhetetlen fánk nélkül, hiszen ez az időszak a vidámságról
Tovább olvasom »