Bundáskenyér a sütőből recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 8 szelet kenyér
- 4 db
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 2 dl főzőtejszín
- 10 dkg sajt
- só
- őrölt fehér bors
- szerecsendió
- 5 dkg vaj
Elkészítése:
Egy sütőformát, vagy egy kisebb tepsit kenjünk ki vastagon a vajjal.
A tojásokat üssük fel egy tálba, majd adjuk hozzá a tejszínt, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg egy kevés szerecsendióval. Ezután kézi habverővel keverjük alaposan össze.
A kenyérszeleteket egyesével kissé áztassuk meg a tejszínes-tojásba, majd helyezzük bele a kivajazott sütőformába. Ezután a maradék négy szelet kenyeret szintén áztassuk meg, majd helyezzük a formában lévő kenyérszeletek tetejére.
Végül a megmaradt tejszínes-tojást öntsük rá a kenyérszeletekre, majd szórjuk meg a reszelt sajttal.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten addig süssük, még a tojás és a sajt rásül a kenyérszeletekre, és szép piros színt kap. (én kb. 20 percig sütöttem)
A sütőből kivéve, még melegen tálaljuk. Egy bögre forró, mézes, citromos teával igazán laktató reggeli, vagy éppen vacsora.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 ellenállhatatlan karamellás sütemény, amit egyszerűen nem lehet megunni
A karamell rajongóinak igazi kincsesbánya ez a válogatás. Klasszikus szelet
Tovább olvasom »
10 krémmel töltött piskótatekercs, amely garantáltan sikert arat vendégváráskor
A piskótatekercsek a látványos, mégis könnyen elkészíthető sütemények közé
Tovább olvasom »
8 tésztás étel, amely mindig jól jön egy gyors ebédhez
A tésztás ételek a legnépszerűbb gyors fogások közé tartoznak, hiszen kiadó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.16. Hétfő
A mai menüben könnyedebb és laktató fogások is helyet kapnak. A zöldborsós
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.13. Péntek
A pénteki menüben változatos, laktató fogások szerepelnek. A móri paprikás
Tovább olvasom »
12 rakott étel, amely tökéletes választás egy kiadós ebédhez
A rakott ételek a legpraktikusabb és leglaktatóbb fogások közé tartoznak. E
Tovább olvasom »

