Gyors spenót recept
Elkészítés:
Olvasszuk fel a mirelit spenótot. A zsemléket vágjuk apró kockákra és helyezzük egy tálba. Forraljuk fel a tejet, amivel öntsük le a zsemlét, amit villával törjünk össze vagy kézi robotgéppel pürésítsük ki.
Készítsük el a rántást: kevés olajat hevítsünk fel, adjunk hozzá 4-5 kanál lisztet. Ha túl híg, akkor mehet még hozzá egy kevés liszt, ha túl sűrű, akkor olaj. Amikor szép világos a rántás, dobjuk rá a zúzott fokhagymát. Ezek után ráönthetjük a spenótot, gyorsan keverjük el. Egyenként folyamatos kevergetés mellett törjük bele a két tojást,amit felvertünk és adjunk hozzá egy csipet sót. Legvégül keverjük hozzá a tejes zsemlét, majd hagyjuk egyet forrni (továbbra is folyamatos kevergetés mellett). Közben főzzünk ki 6 tojást feltétként és burgonyát Ha a spenót időközben túl sűrű lenne, akkor kevés tejjel vagy vízzel fel lehet hígítani. Főtt tojással és főtt burgonyával tálaljuk.
Tipp:
Ha friss spenótból készítjük, akkor a levelek kilógó ereit csipkedjük le, majd alaposan mossuk meg és sós vízben tegyük fel főni. Ha kész, leszűrjük és vágódeszkán apróra vágjuk. Innentől már ugyanúgy készítjük, mint a mirelit spenótból.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »

