Töltött gomba recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 8-10 gomba
- 2 szelet sonka
- 2-3 kisebb (koktél) paradicsom
- 1-2 újhagyma
- 2 szelet füstölt sajt+ a tetejére tetszőleges mennyiségű reszelt sajt
- 1 doboz tejföl
- ízlés szerint zöldfűszer
- só
- bors
- 1-2 kiskanál (olíva)olaj
Elkészítése:
Tisztítsuk meg a gombát, helyezzük jénai edénybe. A sonkát, az újhagymát, a paradicsomot és a füstölt sajtot aprítsuk pici darabokra, majd mindezeket keverjük össze a doboz tejföllel.
Az így kapott masszát zöldfűszerrel, sóval, borssal ízesítsük. A masszát beletöltjük a gombafejekbe, majd a tetejére reszelt sajtot szórunk.
A gombák alá 1-2 kiskanál olívaolajat és egy kevés vizet öntünk. Előmelegített sütőben 180 fokon 20-25 perc alatt készre sütjük.
Sztori:
Legnagyobb álmom vált valóra nemrégiben, hiszen oly régóta vágytam egy saját lakásra, mégpedig nem is akármilyenre. Sikerült, beköltöztem :) Az első lakásban töltött estén kimerültem ültem le a padlóra, éhes voltam és fáradt. Eszembe jutott az aznap vásárolt gomba, így feltúrtam a dobozokat némi konyhai felszerelésért és megcsináltam az első igazi vacsorámat immáron a saját kuckómban. Mondanom sem kell, hogy a siker nem maradt el, azóta is gyakran elkészítem nemcsak az íze , hanem a nosztalgia miatt is.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »

