Káposztás hasé recept
Hozzávalók:
- 2 diónyi sertészsír
- 1 fej vöröshagyma
- 1/2 kg nyers fehérkáposzta
- 1 dl tej
- 2 evőkanál liszt
- 2 dl tej
- 1 gyorsfagyasztott leveles tészta
- só
- bors
- őrölt köménymag
- 1 kávéskanál pirospaprika őrlemény
- 10 dkg szezámmag
Elkészítése:
A vöröshagymát karikára vágjuk és üvegesre pirítjuk a zsír felén egy serpenyőben. A lereszelt nyers káposztát rátesszük és natúran pirítjuk, amíg kissé össze nem esik. Ekkor ízlés szerint sóval, borssal és köménymaggal ízesítjük. Amikor már kellően megpuhult, félrehúzzuk a káposztát és egy kis lukat csinálunk, hogy látszódjon az edény alja. Beletesszük a zsír másik felét, valamint a lisztet és rántást készítünk. Amikor megpirult kissé, összekeverjük és a tej háromnegyedét, így krémes lesz.
A kiengedett leveles tésztát 3 mm vékonyra nyújtjuk, téglalap alakúra és kis kockákra vágjuk fel. Kb. 15 darabnak kell kijönnie.
A négyzeteket töltsük meg a káposztával, majd hajtsuk félbe átlós irányban és majd villával nyomkodjuk le a széleket.
A maradék tejet keverjük össze a fűszerpaprikával és kenjük meg a hasékat, majd forgassuk szezámmagba.
15 percig süssük 220 fokos sütőben, majd az utolsó 5 percre tegyük légkeverőre, hogy aranybarnára süljön.
Jó étvágyat!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Hogyan válasszunk parfümöt a mindennapokra és különleges alkalmakra? (x)
Egyetlen Lattafa illat nem lehet ugyanúgy megfelelő az edzőteremben, mint e
Tovább olvasom »
9 világbajnok bukta recept hétvégére
A bukta az a klasszikus sütemény, amihez rengeteg emlék kötődik: a puha, ke
Tovább olvasom »
9 kiadós magyaros étel, ha igazán tartalmas ebédre vágysz
Egy jó szaftos tokány mindig biztos választás, ha tartalmas, magyaros ebéde
Tovább olvasom »
12 laktató húsos-zöldséges fogás, amit bármikor jó elővenni
Ha szeretnénk egy kicsit több zöldséget csempészni a mindennapi főzésbe, ez
Tovább olvasom »
Minden napra egy leves – 7 szuper recept, amit megéri kipróbálnod
Egy hét, hét különböző leves – a tojásos kolbászos zöldbablevestől a könnye
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.09. Péntek
A pénteki menüben tartalmas és könnyedebb fogások is helyet kapnak. A tejsz
Tovább olvasom »

