Lekváros aprósüti recept

Hozzávalók:
- 12,5 dkg vaj
- 5 dkg porcukor
- 1 csipet só
- 1 tasak vaníliás cukor
- 15 dkg liszt
- 10 dkg baracklekvár (kb. 16 kk-nyi)
- 5 dkg dió (egész kis maréknyi)
Elkészítése:
A sütőt előmelegítjük, és egy nagyobb (38*30 cm) tepsit kibélelünk sütőpapírral.
A vajat a porcukorral, a sóval és a vaníliás cukorral jól elkeverjük, majd hozzáadjuk a lisztet, és kézzel, gyors mozdulatokkal összedolgozzuk. A tészta elég lágy, de ez nem baj.
A masszából evőkanálnyi mennyiséget veszünk, amit lisztezett kézben, a két tenyerünk között golyóvá sodrunk, egész picit ellapítjuk. A sütőpapíros tepsibe rakjuk, a sütik között legalább 3 cm helyet hagyva.
A sütik közepébe egy mélyebb lyukat nyomunk. Erre én egy lisztbe mártott fa nyelű derelyevágó végét használtam, de lehet üdítős kupak is, vagy egyszerűen az ujjunk. Nem kell sajnálni, legyen mély a lyuk, mert sütés közben eléggé megemelkedik.
170 fokon, hőlégkeveréssel 15 perc alatt megsütjük. Ha már kezd a sütik széle épp barnulni, azonnal vegyük ki a sütőből.
Hagyjuk teljesen kihűlni.
Közben a diót száraz serpenyőben pár perc alatt megpirítjuk, és egy éles késsel egész apróra vágjuk.
A kihűlt sütik közepét megtöltjük 1-1 kávéskanálnyi baracklekvárral, majd megszórjuk a dióval.
Tipp:
Stahl Judit receptje alapján ez a süti lett a hétvégi desszertünk. Kevés alapanyagból, gyorsan összeállítható, dekoratív, finom édesség. Nekem ebből az adag tésztából, amivel nagyon könnyű dolgozni, 16 db kicsi süti lett. Ez egy édesszájú családnak nem mondható soknak, így érdemes rögtön dupla adaggal indítani. Ez egy olyan finomság, ami egy óra alatt kényelmesen az asztalra varázsolható. Egy dolog volt, a dió mennyisége, ami szerintem nem stimmelt, hisz az 5 dkg nagyon soknak bizonyult, elegendő a harmada is.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

10 őszi céklás recept, amit ki kell próbálnod!
Az ősz egyik legszebb ajándéka a cékla: élénk színével azonnal feldobja az
Tovább olvasom »
Főszerepben az alma: 10 finomság receptje
Az alma igazi jolly joker a konyhában, hiszen számtalan sütemény alapja leh
Tovább olvasom »
10 brutál jó tésztaétel az őszi napokra
A tésztaételek mindig biztos választásnak számítanak, ha gyorsan és finomat
Tovább olvasom »
Főszerepben a szőlő: 10 őszi finomság, amit érdemes kipróbálnod
Az ősz egyik legfinomabb ajándéka a szőlő, amely nemcsak frissen, hanem süt
Tovább olvasom »
Lélekmelengető őszi finomságok – 8 leves, amit el kell készítened
Az ősz beköszöntével mindannyian vágyunk egy tál forró, illatos levesre, am
Tovább olvasom »
Főszerepben a szilva: 10 recept a házias gombócoktól a clafoutisig
A szilva nemcsak frissen fogyasztva igazi csemege, hanem számtalan sütemény
Tovább olvasom »