Legcsokisabb csokis keksz recept

Hozzávalók:
- 250 gramm étcsoki feldarabolva
- 4 evőkanál vaj
- 100 gramm liszt
- fél teáskanál sütőpor
- 1 csipet só
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- 170 gramm cukor
- 1 teáskanál vanília kivonat
- 300 gramm csokoládé pasztilla vagy ugyanennyi nagyon apróra vágott étcsoki
Elkészítése:
Az első és legfontosabb lépés, hogy olvasszuk meg a 250 gramm feldarabolt étcsokit a vajjal. Tegyük be a csokit a vajjal pár másodpercre a mikróba vagy vízgőz fölé. A lényeg, hogy ne olvasszuk túl sokáig. Nem kell sima, nagyon folyós masszát kapnunk, a lényeg, hogy össze tudjuk majd dolgozni a többi hozzávalóval. Ha mégis túlmelegítetted volna, inkább várj pár percet, hadd hűljön kicsit meg.
Egy tálban keverjük össze a lisztet a sütőporral és a sóval. A tojásokat verjük fel jó habosra a cukorral, míg szépen kifehéredik és jó levegős lesz az állaga. Ezután keverjük a tojásokhoz a vanília kivonatot és felolvasztott csokinkat. Végül adjuk a csokis keverékhez a sütőporos lisztet, és a 300 gramm csokoládé pasztillát vagy apróra vágott csokit. Fontos, hogy a tészta állaga ne legyen túl folyós, mert akkor a tepsiben szét fog folyni.
Ha kell, várj egy kicsit, hogy a csoki és a vaj kicsit megdermedjen. Tegyél sütőpapírt egy tepsibe. 1-2 csepp olajat kenj szét a sütőpapíron, hogy véletlenül se ragadjanak le a kekszeid. Egy evőkanál segítségével rakj kicsi halmokat a tésztából a sütőpapírra 2-3 cm-re egymástól. 180 fokos sütőben süsd 12-15 percig. Fontos, hogy ne süsd túl a kekszeket, mert könnyen kiszáradhatnak.
Ha a felszíne ropogós, de az ujjaddal megnyomva a belsejük lágy, akkor pont jó. Sütés után hagyd kihűlni a kekszeket.
Tipp:
Bűnös dolog a csokis keksz. :) Főleg amiben ennyi csoki van… ne is próbáld meg kiszámolni a kalóriatartalmát. Sok. A recept amúgy igen egyszerű, és alig kell hozzá pár dolog. 2 lépést kell szigorúan venni, azért hogy a sütik ne folyjanak szét, illetve ne száradjanak ki sütés közben. Állagra a brownie-ra hasonlít. Kívül ropogós, belül lágy és puha csokicsoda.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 különleges süti – krémes szeletek és sütés nélküli finomságok
A sütemények világa mindig tele van kísértéssel — és most egy válogatásban
Tovább olvasom »
Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »
Káposztás klasszikusok: 12 magyar étel, amit mindenképp ki kell próbálni
Ha valami igazán magyaros, tartalmas és otthonos fogásra vágysz, akkor a ká
Tovább olvasom »