Kókuszos szelet recept
Elkészítése:
A lisztet keverjük össze a cukorral és a sütőporral, majd adjuk hozzá a margarint, és morzsoljuk össze. Ezután adjuk hozzá a tojássárgáját, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze.
Egy közepes méretű tepsit béleljünk ki sütőpapírral, helyezzük bele a kinyújtott tésztát. (Én a sütőpapíron nyújtottam ki, és úgy tettem a tepsibe.) Ezután a tepsiben lévő tésztát 10 percre tegyük be hűtőbe pihentetni.
A sütőt melegítsük fel, majd tegyük be a tepsit, és a tésztát közepes hőmérsékleten (180 fok) 15-20 perc alatt süssük elő. A hűtőből kivéve hagyjuk kihűlni, majd ízlés szerint kanalazzunk rá eperdzsemet. (Bármilyen lekvárral készíthetjük)
A tojások fehérjét kezdjük el habbá verni, majd fokozatosan adagoljuk hozzá a cukrot, és addig verjük, hogy jó kemény habot kapjunk. Ezután óvatosan keverjük hozzá a kókuszreszeléket.
Végül a kókuszos habot kanalazzuk rá a dzsem tetejére, majd egyenletesen simítsuk el.
Helyezzük vissza a meleg sütőbe, és közepes hőmérsékleten kb. 30 perc alatt süssük készre, hogy a tetején a hab már szép színt kapjon.
A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk kihűlni.
Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.
A kókuszos szelet kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 5 g
Szénhidrát: 46 g
Zsír: 29 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 kiadós egytálétel hétköznapokra – gyors és finom megoldások
Nincs is jobb, mint egy tartalmas, laktató egytálétel, amihez elég egy serp
Tovább olvasom »
Kelesztés nélküli fánkok – 12 gyors és isteni ötlet
Ha fánkról van szó, nem csak a klasszikus, kelesztett változatoké a főszere
Tovább olvasom »
Pihe-puha szalagos fánkok farsangra – bevált receptekkel
A farsangi időszak elképzelhetetlen illatos, puha, aranyszínű szalagos fánk
Tovább olvasom »
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »


