Hattyúk(Kókuszkrémes-tejszínhabos) recept

Hozzávalók:
Tésztához:
- 1 dl víz
- 10 dkg vaj
- 10 dkg liszt
- 3
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- 1 csipet só
Krémhez:
- 3 dl habtejszín (ehhez ízlés szerint cukor)
- 1 csomag kókuszos pudingpor (ennek elkészítéséhez 1/2 l tej és 2-3 ek cukor)
Elkészítése:
A vizet felforraljuk, beletesszük a vajat és a sót, amikor a vaj elolvadt, hozzáadjuk a lisztet, és addig kavarjuk, amíg elválik az edény falától. Még melegen belekavarunk egy tojást, majd hagyjuk kihűlni. Ekkor egyenként hozzáadjuk a többi tojást, mindegyikkel addig kavarjuk, amíg teljesen felveszi a tojást.
Csillagcsöves nyomózsákból sütőpapírra elnyújtott szív alakú, vagy egyik végén kissé elszélesedő ovális formát nyomunk (7-8 cm hosszú és 4 cm széles) egymástól megfelelő távolságra, mert megnőnek. Előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük, az ajtót nem nyitogatjuk.
A maradék tésztából a legkisebb formával kérdőjeleket nyomunk a sütőpapírra, majd ezt is megsütjük, ez lesz a fej. Vigyázzunk ez gyorsabban sül (10-15 perc).
Amikor a tészta kihűlt, éles késsel levágjuk a tetejét, majd hosszában középen ollóval félbevágjuk, ez lesz a két szárnya.
Kemény habbá verjük a tejszínt.Elkészítjük a pudingot és amikor kihűlt bele keverünk 3-4 ek tejszínhabot. Külön-külön nyomózsákba töltjük. Először a krémet nyomjuk rá aztán a habot.
A sütibe nyomjuk, beleállítjuk a fejet, majd ráhelyezzük a szárnyakat.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

10 klasszikus nagymama féle süti vendégváráshoz
A nagymama sütijeinek nincs párja, hiszen mindig tele vannak szeretettel és
Tovább olvasom »
Gyümölcsös sütés nélküli torták: 10 kipróbált recept
1. Erdeigyümölcs torta recept Hozzávalók: Hozzávalók egy 30 cm-es tortaform
Tovább olvasom »
8 kipróbált képviselőfánk recept, amikkel nem érhet csalódás
A képviselő fánk az egyik legkedveltebb magyar desszert, amit sokan gyermek
Tovább olvasom »
A nagy konyhai robotgép teszt: nem mindig a legdrágább a legjobb
A Teszt Plussz Magazin nemcsak a magyar-, hanem a globális piacot is vizsgá
Tovább olvasom »
10 uborkasaláta, amit érdemes kipróbálni
Az uborkasaláta igazi klasszikus, amit szinte mindenki szeret. Jólesik a me
Tovább olvasom »
Így lesz tökéletes a kovászos uborkád
A nyár egyik legnagyobb kedvence a ropogós kovászos uborka. Frissítő, savan
Tovább olvasom »