Eredeti császármorzsa recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók:
- 2 dl liszt (Igen, dl, mivel 2 dl-es poharat használtam a méréshez)
- 1,5 dl tej
- 4
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- 4 evőkanál cukor
- egy csipet reszelt citromhéj
- 1 csomag vaniliás cukor
- egy marék mazsola
- két kanál vaj
- porcukor
- csipet só
Elkészítése:
Kapcsoljuk be a sütőnket 160 fokra, csak felső sütésre. Ha az nem működik, érjük be a légkeverésessel.
A tojásokat szétválasztjuk, majd a tojássárgáját egy evőkanál cukorral és vaniliás cukorral habosra verjük, majd szép lassan hozzáadjuk a lisztet, tejet és citromhéjat.
A tojásfehérjét egy kanál cukorral és egy csipet sóval kemény habbá verjük, majd óvatosan a tésztánkhoz adjuk. Fontos, hogy amennyiben akármilyen süteményhez felvert tojáshabot adunk, mindig csak óvatosan forgassuk bele, és felejtsük el a robotgépet, vagy habverőt, mivel azzal összetörjük a habot. Adjuk hozzá a mazsolát.
Forrósítsunk fel egy serpenyőt, dobjunk bele egy kevés vajat, és pár csepp olajat, majd az egész tésztát öntsük a serpenyőbe. Igen, az egészet. Soknak fog tűnni, és nem is célunk a serpenyőben átsütni az egészet.
Nagyjából 1, maximum 2 perc alatt süssünk “talpat” a tésztánknak, majd tegyük az előmelegített 160 fokos sütőbe, és kapcsoljuk vissza a hőfokot 130 fokra. 10-15 percig süssük, attól függően hogy mekkora serpenyőbe tettük. Értelemszerűen egy nagyobb serpenyőben a tészta jobban el tud lapulni, így gyorsabban átsül, de mi egy levegős, könnyed tésztát akarunk kapni.
Ha jól dolgoztunk a tésztának egészben ki kell esnie a serpenyőnkből. Két villa segítségével (vagy akár kanáléval) szaggassuk szét a tésztát, majd kevés vajjal és 2 evőkanál cukorral karamellizáljuk a tészta darabokat egy serpenyőben.
Szórjuk meg porcukorral, és szilvaraguval tálaljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

10 uborkasaláta, amit érdemes kipróbálni
Az uborkasaláta igazi klasszikus, amit szinte mindenki szeret. Jólesik a me
Tovább olvasom »
Így lesz tökéletes a kovászos uborkád
A nyár egyik legnagyobb kedvence a ropogós kovászos uborka. Frissítő, savan
Tovább olvasom »
8 izgalmas sütés nélküli golyó, amit egyszerűen imádni fogsz
Ezeket a sütés nélküli golyókat percek alatt elkészítheted, mégis úgy hatna
Tovább olvasom »
Könnyű és ízletes cukkinis ételek – puffancstól a lepényig
A cukkini az az alapanyag, ami mindig kéznél van, mégis millióféleképpen va
Tovább olvasom »
12 mennyei gombás recept – tésztától a húsos fogásokig
10 mennyei gombás recept tészta, csirke, gratin és vegetáriánus lehetőségek
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? – 30 perc és kész a tökéletes menü? Igen!
Ebédre vagy vacsorára ajánljuk ezt az ízletes összeállítást: krémleves, két
Tovább olvasom »