Diós kosárkák recept
Elkészítése:
A lisztet elkeverjük a porcukorral. Hozzáadjuk a hideg, felkockázott margarint és elmorzsoljuk a liszttel. Hozzáadjuk a 2 tojássárgáját és egy kevés tejet. Jól összegyúrjuk. Fóliába csomagoljuk és 1 órára hűtőbe tesszük pihenni a tésztát.
A formákat vékonyan kikenjük margarinnal és megszórjuk rétesliszttel. A diót ledaráljuk.
A lehűlt tésztát 4 egyenlő részre osztjuk, majd ezeket további 6-6 egyenlő darabra és golyókat sodrunk.
Belenyomkodjuk a tésztagolyókat az előkészített kosárkákba. A tojásfehérjéket elkezdjük habbá verni, majd hozzáadjuk a porcukrot és ezzel együtt kemény habot verünk. Beleforgatjuk a darált diót.
Minden tésztára teszünk 1 kk lekvárt, amit egy kicsit elkenünk a kosárkákban majd rákanalazzuk a diós tölteléket.
180 fokra előmelegített sütőben kb. 35 perc alatt megsütjük.
Néhány percet hagyjuk hűlni a kisült kosárkákat, majd fordítsuk ki a formából és rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni. Porcukorral meghintve kínáljuk.
Tipp:
Lánykoromban Anyukámmal sokszor készítettük ez a süteményt az unokatestvéreim esküvőire. Általában Ő összeállította a tésztát, a kosarazást pedig közösen csináltuk. Mindig azt mondta, hogy míg él, kosárkát nem süt, hisz olyan pepecselős munka, persze ezt csak viccnek szánta és mindig mosolyogva emlegetjük. Valóban igényel egy kis munkát, de megéri elkészíteni, hisz nagyon finom és mutatós sütemény. Légmentesen elzárva pedig sokáig eláll. Én most dióval sütöttem, de a töltelék lehet mogyoró, mák, vagy akár kókusz is.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 kiadós egytálétel hétköznapokra – gyors és finom megoldások
Nincs is jobb, mint egy tartalmas, laktató egytálétel, amihez elég egy serp
Tovább olvasom »
Kelesztés nélküli fánkok – 12 gyors és isteni ötlet
Ha fánkról van szó, nem csak a klasszikus, kelesztett változatoké a főszere
Tovább olvasom »
Pihe-puha szalagos fánkok farsangra – bevált receptekkel
A farsangi időszak elképzelhetetlen illatos, puha, aranyszínű szalagos fánk
Tovább olvasom »
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »

