Epres brownie recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 25 dkg csokoládé (70 %-os)
- 20 dkg margarin
- 25 dkg barna cukor
- 3
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS (nagy) - 4 dkg kakaópor
- 12 dkg liszt
- reszelt narancshéj (el is hagyható)
- 30 dkg eper
Elkészítése:
Az epret folyó víz alatt alaposan mossuk meg, majd csepegtessük le. Ezután ízlés szerint daraboljuk fel.
A csokoládét tördeljük bele egy edénybe, majd adjuk hozzá a margarint, és a barna cukrot. Ezután kevergetve olvasszuk fel, majd vegyük le a tűzről és hagyjuk egy kicsit hűlni.
Amikor már csak éppen langyos, keverjük hozzá egyesével az egész tojásokat. (mindegyik tojással keverjük alaposan össze a masszát)
Ezután szitáljuk hozzá a lisztet, és a kakaóport, majd fakanállal keverjük össze.
Az összekevert masszához adjuk hozzá a feldarabolt epernek a felét, majd óvatosan keverjük össze.
Egy 20×30 cm-es tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd öntsük bele az epres masszát, és egyenletesen simítsuk el. Ezután a maradék eperdarabokat szórjuk rá a massza tetejére, és egy kicsit ütögessük a tepsit az asztalhoz.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük 25 percig. Amikor lejárt a sütési idő, vegyük ki a sütőből nehogy nagyon kiszáradjon a tészta. A tepsiben hagyjuk kihűlni, majd ízlés szerint szeleteljük fel.
Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg a sütemény tetejét porcukorral és úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »

