Krumplisaláták
Üde krumplisaláta
Elkészítése
Hozzávalók:
- 1 kg apró szemű krumpli
- 1 marék zöldborsó (lehet fagyasztott is)
- 3-4 fej hónapos retek
- 1/2 csomag medvehagyma
- 1 fej lilahagyma
- 2 dl majonéz
- 3 dl natúr joghurt
- 1 tk porcukor
- ízlés szerint só
- ízlés szerint frissen őrölt bors
- 1/2 narancs leve
Elkészítése:
Azzal kezdjük, hogy a jól megmosott krumplit odatesszük főni. Míg megpuhul annyira, hogy belemenjen a villa, addig lesz időnk minden másra.
Megtisztítjuk és hajszál vékonyra gyaluljuk a lilahagymát, így daraboljuk a retket is. Egy tálba tesszük, és pici sóval megszórva összekeverjük.
A medvehagymát jól megmossuk, lecsöpögtettjük, és szintén a lehető legvékonyabbra vagdaljuk.
A borsót mikróban 5-6 perc alatt megpároljuk. Egy salátás tálban összeállítjuk az alapot.
Belekanalazzuk a joghurtot, majonézt, hozzáfacsarjuk a narancs levét, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk porcukorral. Alaposan kikeverjük és megkóstoljuk. Fontos, hogy az ízek harmóniában legyenek, egyik se nyomja el a másikat.
Ha szükség van még édesítésre, sóra vagy savanyításra, most pótoljuk. Beletesszük a hagymát, medvehagymát, retket is.
Ezek sótartalma még dob rajta egy kicsit, de a krumpli só nélkül főtt, és ha még melegen belekarikázzuk, akkor sok ízt, nedvességet felvesz majd a salátaalapból. Mehet hozzá a borsó is.
Nincs más dolgunk, mint összekeverni, és hagyni 1-2 órát pihenni. Finom salátát készítettünk! 🙂
Gyakran ismételt kérdések
Honnan tudható, hogy a krumpli megfelelően megfőtt?
A krumpli akkor megfelelő, ha a villa már belemegy. Ne várd meg, amíg szétesik, hiszen még fel kell karikázni. A recept szerint só nélkül kell megfőzni.
Meg kell hámozni a krumplit?
A recept nem ír elő hámozást. Az apró szemű krumplit alaposan meg kell mosni, majd megfőzni. Még melegen kell felkarikázni a salátaalapba.
Miért még melegen kerül a krumpli az öntetbe?
A meleg krumpli sok ízt és nedvességet vesz fel a salátaalapból. Ez azért is fontos, mert só nélkül főtt. Így az ízes öntet jobban átjárja.
Mikor érdemes véglegesre beállítani az öntet ízét?
A joghurt, a majonéz, a narancslé, a porcukor és a fűszerek kikeverése után először kóstold meg. Ekkor pótold a hiányzó édességet, sósságot, illetve savasságot. Számolj azzal, hogy a megsózott hagyma és retek még tovább ízesíti a salátát.
Mennyivel korábban lehet összeállítani a salátát?
A kész salátát tálalás előtt 1-2 órán át pihentetni kell. Ezalatt a krumpli felveszi a salátaalap ízeit és nedvességét. Emiatt érdemes legalább ennyivel korábban elkészíteni.











