Hozzávalók:
Elkészítése:
A hasánál szétnyitott nyúl húsát megtűzdeltem fokhagymagerezdekkel. Mindegyik húsos részbe került belőle, a combokba, a gerinc mellé. Ezután kívül-belül megsóztam, megborsoztam, majd hűtőbe tettem egész éjszakára.
Másnap a nyúl húsát beolajoztam, és bedörzsöltem a felaprított zöld fűszerek keverékével. Az almákat kettévágtam, a magházukat eltávolítottam, a hagymákat megtisztítottam és felkarikáztam.
A füstölt szalonnát vékony szeletekre vágtam, majd a tepsi aljára terített hagymakarikákra fektettem. Erre raktam a nyulat, mellé a félbevágott almákat héjával felfelé, és a tepsit alufóliával beborítva sütőbe tettem.
Egy órán keresztül sült fólia alatt, majd a fóliát levéve, a közben felszaporodott lével meglocsoltam a nyulat. Rövid ideig még sült fólia nélkül, és mikor porhanyósra sült a nyúlhús, tálalható volt.
Az alma, amiben megjelent az összes fűszer, a füstölt szalonna íze, valamint a sült hagyma is kitűnő köretként funkcionált, de lett készítve mellé petrezselymes rizs, valamint tört krumpli is.