Hozzávalók:
Galuska:
Elkészítése:
A vöröshagymát meghámozzuk, és egy edénybe helyezzük. Kevés olajat öntünk rá, és aranybarnára pirítjuk. Ameddig pirul a hagyma, felkockázzuk, és megmossuk a sertés húst, valamint apróra vágjuk a paradicsomot és a fehér paprikát.
A hagymára rátesszük a paradicsomot és a paprikát, majd takarék lángon egy kicsit összesütjük őket. Ezután megszórjuk őrölt pirospaprikával, sóval, borssal, őrölt köménnyel, majd beletesszük a húst is, és felöntjük annyi vízzel, ami épp csak ellepi a húst. Puhára főzzük a húst.
Ameddig fő a pörkölt, elkészítjük a galuskát. A liszthez sót adunk, és ráütjük a két tojást, majd folyamatosan vizet adunk hozzá, és csomómentesre kavarjuk. A masszát sós, forrásban lévő vízbe szaggatjuk, és addig főzzük, ameddig feljönnek a víz tetejére. Ezután leszűrjük, lemossuk, és a pörkölttel tálaljuk.
A rétesliszttel készített galuska sokkal keményebb és formásabbra szaggatható, mint a finomliszttel készített, valamint kevesebb tojás kell hozzá. Ha nincs otthon rétesliszt, akkor úgy készíthetünk kemény, nem ragadós galuskát, hogy a finomliszthez kevés búzadarát adunk.