Mákos nudli

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
75 perc
Mennyiség:
2 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók:

Tésztához:

  • 4-5 szem krumpli
  • liszt
  • 1 tojás

Szóráshoz:

  • 10 dkg darált mák
  • porcukor (ízlés szerint)
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • reszelt narancshéj
  • 2-3 ek olaj

Elkészítése:

A krumplit megpucoljuk, apróra felkockázzuk, majd enyhén sós vízben puhára főzzük. Ezután leszűrjük, krumplinyomón átnyomjuk, majd kihűtjük. (A kihűlt krumpli kevesebb lisztet vesz fel, és könnyebb vele dolgozni.)

Amikor már kihűlt a krumpli, megszórjuk kb. ugyanannyi liszttel, egy kevés sóval, és hozzáadjuk a villával kissé felvert tojást.

Elkezdjük összegyúrni, és amennyiben szükséges, apránként még lisztet adunk hozzá. Egy jól nyújtható tésztát kell kapni, amely már nem ragad a kezünkhöz.

Lisztezett felületen kb. 1-cm vastagságúra kinyújtjuk a tésztát, és kb. 2 cm-es csíkokra felvágjuk. Ezután a csíkokat szintén kisebb darabokra felvágjuk, majd a tenyerünkkel összesodorjuk, hogy nudli formája legyen.

Egy edényben vizet forralunk, és a forrásba lévő vízbe beletesszük a nudlikat. Megvárjuk, míg feljönnek a víz tetejére, majd pár perc alatt készre főzzük. (Közben többször megkeverjük.) Leszűrjük, majd hideg vízzel leöblítjük, és jól lecsepegtetjük.

Egy edényben olajat hevítünk, majd rátesszük az alaposan lecsepegtetett nudlit. Picit megsózzuk, majd összeforgatjuk. Ezután rászórjuk a porcukorral, a vaníliás cukorral és a reszelt narancshéjjal összekevert darált mákot, és fakanállal jól összeforgatjuk, összemelegítjük.

Tálaláskor a tányérra szedett nudlit ízlés szerint még porcukorral megszórjuk, és úgy kínáljuk.