Hozzávalók:
Elkészítése:
A tejet felmelegítjük, beletördeljük a csokoládét, és hagyjuk felolvadni. Mikor a csoki már benne van, nem teszem vissza a tűzhelyre, nehogy leégjen.
A vajat a cukorral és a csipet sóval habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tojásokat, és azzal is alaposan kikeverjük. Mehet bele a visszahűlt csokoládés tej.
A lisztben eloszlatjuk a sütőport, a szódabikarbónát, és apránként a tojásos, csokis masszához kavarjuk, majd egy kivajazott/lisztezett tortaformába öntjük, és 170 fokra előmelegített sütőben 40 perc alatt készre sütjük.
Ha a sütemény alap kihűlt, a tetejét megkenjük az eperlekvárral, majd a megmosott eperrel – a száras részével lefele – szoroson egymás mellé helyezve eloszlatjuk a tortalap tetején.
A habtejszínből kemény habot verünk, majd a túrót a vaníliás cukorral egy villa segítségével összetörjük, és ezt is a habtejszínhez adjuk.
A zselatint a tasakon feltüntetett instrukciók alapján elkészítjük, és ezt is belekeverjük a tejszínes masszába, majd eloszlatjuk az eperrel megrakott sütemény tetején. Legalább egy órára hűtőszekrénybe helyezzük, de igazán másnap lesz finom.
Tetejét tetszés szerint díszíthetjük csokoládéval, eperdarabkákkal, mentával.
Jó nassolást!