Vörös káposztás rakott burgonya

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
60 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók:

  • 1 közepes fej vörös káposzta
  • 5 ek napraforgó olaj
  • 2 közepes vöröshagyma
  • 1 babérlevél
  • 1 dl zöldség alaplé
  • só ízlés szerint
  • 1 kg burgonya
  • 50 dkg darált sertéshús
  • 2 dl tejföl
  • 10 dkg sajt (tetejére)
  • 1 dl víz

Elkészítése:

A káposztát vékony cikkekre felszeleteljük.

Olajon megfonnyasztjuk a kockára vágott vöröshagymát, rátesszük a káposztát. Hozzáadunk 1 babérlevelet, ráöntjük a zöldség alaplevet, ízlés szerint sózzuk, és közepes lángon kb. 40 percig főzzük.

A burgonyát héjában megfőzzük, leszűrjük, megpucoljuk, és felkarikázzuk. A másik vöröshagymát felkockázzuk, kevés olajon megfonnyasztjuk, rátesszük a darált húst, ízlés szerint sózzuk, fűszerezzük, 1 dl vizet öntünk alá, és készre sütjük.

Egy közepes tepsit olajjal kikenünk, belerétegezünk egy sor burgonyát, ráhalmozzuk a káposztát, elosztjuk rajta a húst, elsimítjuk rajta a tejfölt, befedjük a maradék burgonyával, ráreszeljük a sajtot, és készre sütjük.