Mézes-gyömbéres almakrémleves

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
30 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Olcsó

Hozzávalók:

4 személyre:

  • 1,5 kg alma
  • 5 dkg méz
  • 3 ek mascarpone krémsajt
  • 1 kisebb citrom
  • 2-3 cm-es friss gyömbér
  • 1 kis darab fahéj
  • 2-3 szegfűszeg
  • 0,5 dl rum (elhagyható)

Elkészítése:

Az almákat megmossuk, meghámozva negyedekbe vágjuk, eltávolítjuk a magházukat, majd kisebb kockákra vágjuk.
Egy fazékba tesszük, és felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi.

Hozzáadjuk a citromot, amit előzőleg kefével alaposan megsikálunk, kettévágjuk, és a magokat felfogva belefacsarjuk a levesbe, majd a héjából a sárga részeket vékonyan levágva, azokat is beledobjuk.

A gyömbért vékonyan meghámozzuk, ezt is beletesszük. A szegfűszeget és a fahéj darabot teatojásban tegyük bele, hogy utólag könnyen el tudjuk távolítani a levesből.

Fedő alatt addig főzzük, míg az alma megpuhul. Ekkor tegyük bele a rumot és mézet ízlés szerint.

Az almából vegyünk ki egy kis tálkába díszítéshez, körülbelül egy-egy evőkanálnyit, adagonként. Távolítsuk el a teatojást a fűszerekkel, a citromhéjat és a gyömbért, majd egy botmixer segítségével, mixeljük teljesen simára a levest.

Vegyünk ki egy kis tálba egy merőkanállal, és keverjük el benne simára a mascarponét, majd öntsük vissza a levesbe, várjuk meg, míg egyet forr, majd kapcsoljuk le alatta a gázt. Így krémes, bársonyos lesz a levesünk. A félretett almakockákat is helyezzük vissza a levesbe.

Fogyaszthatjuk melegen és hidegen is egyaránt.