Omlós, ropogós kacsamell mandarinmártással

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
40 perc
Mennyiség:
2 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók:

  • 2 kacsamell
  • őrölt bors

A mandarinmártás hozzávalói:

  • 5 mandarin
  • 2 nagy gerezd fokhagyma
  • 1 ek balzsamecet
  • 1/2 dl eperbor
  • kevés frissen őrölt csili
  • 1 ek mustár

Elkészítése:

A kacsamellet a bőrös felén beirdaltam, megsóztam, a húsos oldalán megborsoztam frissen őrölt, durva borssal. Éjszakára betettem a hűtőbe.

Másnap a bőrös felén kezdtem sütni, majd 3 perc múlva megfordítva a húsos felét is sütöttem 5 percig fedő alatt. Ezután sütőtálba rakva, kevés vizet alá öntve fólia alatt, előmelegített sütőben a bőrös felével felül, 20 percig sütöttem.

A sütés végén a fóliát levéve hagytam kicsit a bőrét pirulni.

A serpenyőben maradt kacsazsíron a fokhagymát kicsit megdinszteltem, majd felöntöttem eperborral és 1 kanál balzsamecettel, hozzáadtam a mandarin gerezdeket. Nagyon rövid párolás után, mikor a mandaringerezdek kicsit megduzzadtak, őröltem rá kevés csilit, és a mustárral együtt összeforraltam. (3 perc)

Az ezalatt pihentetett kacsamelleket felszeleteltem, és a párolt, mustáros mandarinmártással tálaltam.