Hozzávalók egy 20 literes bográcshoz:
Elkészítése:
A mangalica szalonnát felcsíkozzuk, majd kisütjük a zsírját. Az újhagymát a zöldjével együtt felkarikázzuk, majd a szalonna zsírján megpároljuk.
Hozzáadjuk a fokhagymát, majd a felcsíkozott marhalábszárat. Egy kicsit megpirítjuk, majd meglocsoljuk pálinkával és meggyújtjuk.
Mivel bográcsban főtt, szabad tűzön, vigyázni kell, mert akár magától is lángra kaphat. Ne öngyújtóval próbáljuk meggyújtani, mert biztos a szőrtelenítés!
Hosszabb pálcával gyújtottuk meg, és néhány másodperc alatt kész is lett a flambírozás.
A répát karikákra vágjuk, majd beledobjuk a bográcsba és az egészet felöntjük vízzel, lényegesen többel, mint amennyi ellepi. Egy darabig főzni kell a húst, mert a többi hozzávaló sokkal gyorsabban megpuhul.
Hozzáadunk, 1 doboz paradicsom pürét, sózzuk, borsozzuk, majd őrölt köménnyel ízesítjük és két kanál pirospaprikával ízesítjük.
Friss, vagy fagyasztott zöldbab is kerülhet bele, de ebben az esetben fagyottat tettünk hozzá.
Egy kis idő múlva hozzáadjuk hozzáadjuk a kockákra vágott krumplit, majd az apróra vágott friss kaprot, petrezselyem zöldet és újhagymát. Ekkor kerül hozzá a vágott gyulai kolbász is.
Savanyúság (csalamádé) levéből is csorgattunk a bográcsba egy decinyit, és kevés liszttel elkevert, majd a főzőlével temperált, tejfölös (vagy tejszínes) habarással, kicsit sűrítettük.