Hozzávalók:
Elkészítése:
A húst előfőztem, csíkokra vágtam. A sárgarépa kivételével, mindent más zöldséget is csíkokra vágtam. Kevés olajon megpirítottam a hagymát, majd a fokhagymát.
Hozzáadtam a sárgarépát, kicsivel később a zöldpaprikát, és felöntöttem kevés hús alaplével, amit a hús előfőzésével nyertem, majd megfűszereztem. (só, gyömbér, csilipehely, enyhén sípős darált sós paprika, őrölt koriander, szójaszósz került hozzá.)
Röviddel ezek után a serpenyőbe (wokba) került a csíkozott karalábé, a kínai kel, és a darabolt paradicsom is.
Kevés szorbit, (cukorral helyettesíthető) és almaecet is került a serpenyőbe, majd megszórtam némi étkezési keményítővel, ami a sűrűségét biztosította. Most külön főztem mellé a rizstésztát, sós, szójaolajos vízben.
Kínai jellegű ételt majdnem mindenből készíthetsz, amit a kamrában, és a hűtőben találsz. A hozzávalók függvényében eldöntheted milyen ízesítéssel csinálod. (édes, savanyú, kesernyés, csípős, és ezek bármelyik kombinációja. A kínai jellegű ételek sokszínűek, így ne riadj vissza egy kis kísérletezéstől!