Sütőtökös-bazsalikomos tészta

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
40 perc
Mennyiség:
2 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók:

  • 15 dkg széles metélt
  • 20 dkg sütőtökpüré
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 ek olívaolaj
  • 5 dkg vaj
  • 2,5 dl főzőtejszín
  • őrölt fehér bors
  • szerecsendió
  • bazsalikom
  • sajt

Elkészítése:

Először a sütőtököt daraboljuk fel, majd sütőben süssük készre, és hagyjuk kicsit hűlni.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá a vajat, és nyomjuk bele a fokhagymagerezdeket. Ezután öntsük fel a főzőtejszínnel, majd tegyük bele az előzőleg megsütött sütőtökpürét, az apróra felvágott bazsalikomot, és ízlés szerint fűszerezzük. Kézi habverővel keverjük simára, majd kevergetve főzzük néhány percig, hogy a szósz kicsit besűrűsödjön (használhatunk hozzá szárított bazsalikomot is, de a frissen szedett levelekkel lesz igazán ízletes).

A tésztát enyhén sós vízbe főzzük puhára. Ezután szűrjük le, majd rögtön tegyük rá az elkészült szószra. Alaposan forgassuk össze, és ha szükséges akkor sóval még ízesítsünk utána.

Tálaláskor a tésztát szórjuk meg reszelt sajttal, és apróra összevágott bazsalikommal.