Sütőtökös árpagyöngysaláta

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
60 perc
Mennyiség:
2 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók:

  • 20 dkg árpagyöngy (gersli)
  • 30 dkg sütőtök (vékonyra felvágva)
  • 1 narancs héja és leve
  • 1 ek fehérborecet
  • 3 ek mogyoróolaj (vagy olívaolaj)
  • 1 db vöröshagyma (vagy lila hagyma)
  • 1 kis csokor menta
  • 1 kis csokor petrezselyemzöld
  • csipet só
  • ízlés szerint cukor (vagy édesítőszer)

Elkészítése:

Az árpagyöngyöt enyhén sós vízben főzzük éppen csak puhára, majd szűrjük, és alaposan csepegtessük le. Ezután hagyjuk teljesen kihűlni.

A sütőtököt vágjuk fel ízlés szerint, majd reszeljük rá a narancshéjat, locsoljuk meg egy evőkanál olajjal, majd forgassuk össze.

Ezután a vékonyra szeletelt hagymát, és a sütőtököt tegyük rá egy sütőpapírral bélelt tepsire, majd közepes hőmérsékleten süssük puhára. (vigyázzunk nehogy túlsüssük!!!)

A sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni.

A narancslevet keverjük össze a maradék olajjal, az ecettel, egy csipet sóval, és ízlés szerint cukorral (vagy édesítőszerrel)

Ezután öntsük rá a kihűlt árpagyöngyre, majd adjuk hozzá az apróra vágott mentát, a petrezselyemzöldet, és a kihűlt hagymát, majd keverjük alaposan össze. (hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek jól összeérjenek, és közben többször keverjük át)

Tálalás előtt öntsük a salátát egy tálba, majd rendezzük el rajta a kihűlt sült sütőtököt, és ízlés szerint szórjuk meg apróra vágott mentával, és petrezselyemzölddel.