Citromos panna cotta

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
30 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók:

  • 4 dl habtejszín
  • 2 dl tej
  • 15 dkg cukor
  • 1 tk vaníliaaroma
  • 1 citrom leve és héja
  • 20 g porzselatin

Elkészítése:

Öntsük egy serpenyőbe a habtejszínt, a tejet, és adjuk hozzá a cukrot, vaníliaaromát, és a reszelt citromhéjat. Szép lassan melegítsük forráspontig, majd adjuk hozzá a citrom levét.(ne ijedjünk meg, ha a citromlé kicsit összekapja)
Ezután kézi habverővel kevergetve, főzzük pár percig, még teljesen sima lesz az állaga, és egy kicsit besűrűsödik.

Pár perc után zárjuk el a gázt, majd szintén állandó keverés mellett, szórjuk bele a porzselatint. Ezután addig keverjük, még a zselatin teljesen feloldódik.
Végül szűrjük át egy szűrőn, hogy teljesen sima állagú legyen.

Az elkészült panna cottát töltsük a formákba, majd hagyjuk kihűlni. Amikor már teljesen kihűlt, tegyük be a hűtőbe, hogy teljesen megdermedjen.

Tálalás előtt a hűtőből kivett panna cottával megtöltött formákat mártsuk bele pár pillanatra, forró vízbe, majd egy hitelen mozdulattal fordítsuk rá a tányérra.