Fokhagymakrém leves, pirított kenyérkockával és reszelt sajttal

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
50 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Nagyon olcsó

Hozzávalók:

  • 1 fej fokhagyma
  • 4 dl főzőtejszín
  • 6 dl víz
  • 3 evőkanál vaj
  • 2 evőkanál liszt
  • frissen őrölt fekete bors
  • 3-4 fehér kenyér
  • olívaolaj
  • 15 dkg reszelt sajt

Elkészítése:

Olvasszuk fel a vajat egy lábasban, majd szórjuk hozzá a lisztet és kavarjuk el alaposan.

Hámozzuk meg a fokhagymát , s nyomjuk át egy fokhagymaprésen a gerezdeket. Állandó kevergetés mellett rakjuk a fokhagymát a lábasba és hagyjuk egy kicsit sülni.

Öntsük fel a lábas tartalmát 6 dl vízzel és a 4 dl tejszínnel, sózzuk és borsozzuk meg, majd fussunk át rajta a botmixerrel, hogy szép homogén krémlevest kapjunk. Forraljuk fel a levest, majd ha még íztelennek érezzünk sózzuk és borsozzuk meg.

Vágjuk kockákra a kenyeret, s 2-3 evőkanál olívaolajat forrósítsunk fel egy serpenyőben. Dobjuk a forró olajba a kenyérkockákat úgy , hogy mindegyik kocka érintkezzen a serpenyő felületével. Forgassuk meg a kenyérkockákat, hogy minden oldalról megpiruljanak, majd csöpögtessük le konyhapapíron.

Ezzel tálalhatjuk is a levest és még szórhatunk bele reszelt sajtot is.