Szuper csokifelfújt pirított paradióval

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
35 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Kicsit drágább

Hozzávalók:
A tésztához:

  • 10 dkg legalább 65 %-os csokoládé
  • 10 dkg vaj
  • 20 dkg cukor
  • 4 tojás
  • 5 dkg kókuszliszt
  • negyed teáskanál szódabikarbóna
  • kevés só

A csokimázhoz:

  • 15 dkg csokoládé (65 % vagy nagyobb kakaótartalommal)
  • 5 dkg vaj
  • paradió pirítva és aprítva

Elkészítése:

A tészta hozzávalóival kezdjük. Ehhez a csokoládét gőz felett (mikróban is lehet) felolvasztjuk, hozzáadjuk a vajat, majd simára keverjük. Kicsit hűlni hagyjuk. Eközben a tojásokat a cukorral habosra keverjük, beletesszük a kókuszlisztet, szódabikarbónát és a csipetnyi sót. Mehet bele a csokoládés keverék, ami időközben már kissé ki is hűlt. Simára keverjük és formákba öntjük. Ez az adag 4 nagyobb formára elegendő. Előmelegített sütőben kb 25 percig kell sütni 175 fokon.

Miközben sül, készülhet a máz is a megszokott módon. Forró gőz felett felolvasztva a csokit, majd a vajjal simára keverve.

A csupa csokis csoda langymelegen a legfinomabb, ekkor kerül rá a csokimáz, mert a csokiból sosem elég. Tetejére a dió és már élvezhetjük is az ízeket.