Sonkás-újhagymás burgonyasaláta

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
40 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók:

  • kiflikrumpli
  • tojás sárgája
  • só, bors
  • cukor
  • mustár
  • olaj
  • parasztsonka kockára vágva
  • újhagyma

A majonéz alapja:

  • 1 tojás sárgája
  • 1 tk cukor
  • bors
  • 1 ek mustár
  • 0,5-1 dl olaj

Elkészítése:

A burgonyát héjában megfőzzük, majd megvárjuk amíg teljesen kihűl. Amíg hűl elkészítjük a majonézt. A tojás sárgáját habosra keverjük a sóval, a cukorral, a mustárral és a borssal, majd folyamatos keverés mellet apránként hozzácsorgatunk annyi étolajat, amennyit felvesz. (Ez egy kb 10 perces művelet)

A burgonyát megpucoljuk, az újhagymát felkarikázzuk a zöldjét is felhasználva. A sonkát kockákra vágjuk, majd összekeverjük a majonézzel és a hagymával. Ehhez hozzákeverjük a vékony szeletekre vágott burgonyát is, majd ízlés szerint fűszerezzük sóval és borssal.

Tipp:

Bármilyen hús vagy virsli mellé tökéletes köret.