Brassói aprópecsenye

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
60 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók:

  • 1,5-2 kg burgonya
  • 2 nagyobb vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • olaj
  • bors
  • kevés bazsalikom, vagy majoránna
  • ízlés szerint piros arany
  • paradicsom, és zöldpaprika karika
  • 80 dkg sertéscomb, vagy lapocka, de lehet szárnyas is pl. pulykamell

Elkészítése:

A húst vékony csíkokra, vagy apró kockákra vágjuk, kevés olajon hirtelen megpirítjuk, majd rákarikázzuk a vöröshagymát, ezzel tovább pároljuk a saját levében. Majd ezután sózzuk, felöntjük kevés vízzel, kb. 1-1,5 dl, hozzáadjuk a többi fűszert és fedő alatt puhára főzzük.

Arra figyeljünk, hogy jó sűrű legyen a szaftja. A burgonyát kisütjük és már tálalhatjuk is. Leginkább vegyes vágott csalamádé illik mellé savanyúságként.

Tipp:

Ha a burgonyát héjában előtte megfőzzük, mint a rakott burgonyához szoktuk, és úgy kockára vágva sütjük ki, természetesen már meghámozva, akkor sokkal laktatóbb lesz az étel. Díszithetjük apróra vágott petrezselyemmel a tálaláskor.