Langalló

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
45 perc
Mennyiség:
Nincs adat
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók:
Tészta:

  • 50 dkg liszt
  • 2,5 dkg élesztő
  • kevés cukor
  • fél ek só
  • 250 ml meleg víz (lehet még egy kicsivel több is, de óvatosan, a liszttől függ)

Feltét:

  • 250 ml tejföl
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1-2 lila hagyma
  • füstölt húsos szalonna, tarja – tetszés szerint
  • mehet még bele némi kukorica is
  • reszelt sajt.
  • ha nagyon magyarosra vágyunk, kolbásszal is spékeljük meg

Elkészítése:

A lisztet keverjük el a sóval. Az élesztőt kevés, meleg vízzel és cukorral futtassuk, nagyjából 15 perc alatt. Keverjük a liszthez, majd gyúrjuk jól össze. Ne sajnáljuk erőnket. Néhány percig hagyjuk állni, addig egy kicsit megkel.

Eközben szoktam a többi hozzávalót összevágni. A hagymákat szeletekbe, a szalonnát, sonkát apró kockákba. A tejfölbe pedig elkeverem a préselt fokhagymát és még egy pici sót.

Nyújtsuk ki a tésztát nagyjából 1 cm vastagságúra és tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe. Előmelegített sütőben 180 fokon kb 5 percig süssük. Ekkor vegyük ki a sütőből és tetejét kenjük meg a tejföllel, rakjuk meg a sonkával, szalonnával, hagymával, majd végén reszeljünk rá sajtot is.

Mehet is vissza a sütőbe további 20-25 percre. Utána már csak az illatokat kell valahogy rejtegetni, mert erre aztán biztosan felébred a család.