Mézes-mustáros csirkemell

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
30 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Kicsit drágább

Hozzávalók:

  • 0,5 kg csirkemelll
  • kevés étolaj
  • 5 dkg vaj
  • ízlés szerint só
  • ízlés szerint fekete bors
  • ízlés szerint cayenne őrölt bors
  • 2 szál sárgarépa
  • 2 evőkanál méz
  • 2 evőkanál mustár
  • 1-2 lapos evőkanál liszt
  • 0,5 liter tej

Elkészítése:

Ezt a receptet nagyon sokféleképpen ellehet készíteni. Amit most megosztok a 16 éves fiam készítette el. Wokban készült.

A kockára vágott csirkemellet és ahogy ő fogalmazta a julienre vágott sárgarépát kevés olajban és vajban pirította, addig amíg a hús kifehéredett, majd ezt követően hozzáadta a fűszereket, picit pirította még és ezután jött a méz és a mustár.

Jól összekeverte, majd a liszttel megszórta és ráöntötte a tejet, sűrűsödésig főzte. A tej helyett főzőtejszínnel is készíthető, nekünk most nem volt itthon, így a tejjel pótoltuk és tökéletes lett.

Köretként rizst tálaltunk mellé.

Jó étvágyat hozzá!