Hozzávalók
Tészta:
Töltelék:
Elkészítése
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd két egyforma lapot sodrunk belőle. Az első lapot egy kivajazott, kilisztezett tepsibe helyezzük.
A töltelékhez az egész tojásokat a porcukorral és a vaníliás cukorral körülbelül 10 perc alatt kemény habbá verjük. Ezután hozzákeverjük a rumot (vagy rumaromát) és a darált diót. A masszát az alsó tésztalapra simítjuk, majd befedjük a másik lappal.
A tetejét villával megszurkáljuk, és előmelegített sütőben, mérsékelt hőmérsékleten megsütjük. Figyeljünk rá, hogy ne legyen túl forró a sütő, mert a tészta könnyen felpúposodik.
Ha kihűlt, megszórhatjuk porcukorral, vagy díszíthetjük olvasztott csokoládéval.
Ez egy régi, egyszerű, de nagyszerű sütemény. Az elnevezés eredetét nem tudom, de az anyósomtól tanultam, aki régen lakodalmakba is sütötte. A tetejére általában porcukrot szórok, bár a képen nincs rajta, mert szerintem így is elég édes.