Fahéjas mascarponés torta

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
60 perc
Mennyiség:
Nincs adat
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók:

Piskótához:

  • 4 darab tojás
  • 4 csapott evőkanál cukor
  • 4 púpos evőkanál liszt
  • 1 teáskanál őrölt fahéj

Krémhez:

  • 250 gramm mascarpone (szobahőmérsékletű)
  • 130 gramm porcukor
  • 1/2 evőkanál őrölt fahéj
  • 400 gramm habtejszín (fele lehet növényi, fele legyen legalább 30%-os zsírtartalmú állati eredetű)

Elkészítés:

A piskótához válasszuk szét a tojásokat. A fehérjét verjük kemény habbá, a sárgáját keverjük habosra a cukorral. Adjuk hozzá a lisztet és a fahéjat, majd óvatosan forgassuk bele a fehérjehabot. Az így kapott masszát öntsük egy sütőpapírral bélelt, 18 cm-es tortaformába.

180 °C-ra előmelegített sütőben süssük nagyjából 25–30 percig. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy megsült-e. Ha kész, hagyjuk teljesen kihűlni, majd vágjuk három vagy négy lapba attól függően, mennyire sikerült magasra sütnünk.

A krémhez keverjük simára a mascarponét a porcukorral és a fahéjjal. Külön verjük habbá a tejszínt – ha csak növényi tejszínt használunk, figyeljünk arra, hogy ne verjük túl, mert kemény, kenhetetlen állagú lehet. A legjobb eredményt akkor kapjuk, ha a tejszín egyik fele növényi, másik fele állati eredetű. Így stabil, finom habot kapunk, habfixáló és zselatin nélkül.

A tejszínhabot óvatosan forgassuk bele a mascarponés krémbe, amíg egynemű, könnyű állagot kapunk.

A kihűlt piskótalapokat töltsük meg a krémmel. Kenjünk egy vékony réteget a torta külsejére is, majd tegyük a tortát 10 percre a hűtőbe. Ezután kenjük át a maradék krémmel, simítsuk el a tetejét és az oldalát.

Tipp a díszítéshez:

Ez a torta a letisztult megjelenéssel mutat a legszebben. Díszíthetjük például két rúd fahéjjal, egy-két fenyő- vagy tujadarabbal, és kevés porcukorral meghintve – így igazán ünnepi hangulatú lesz.

Forma mérete: 18 cm