Hozzávalók:
Tészta:
Krémhez:
Tetejére:
Elkészítése:
A tészta hozzávalóit a robotgép táljába tesszük, és dagasztófejjel addig dagasztjuk, amíg a tészta el nem válik a tál falától. Ezután letakarjuk, és egy órára a hűtőbe tesszük, hogy duplájára keljen.
Közben a krém hozzávalóit habosra keverjük. A megkelt tésztát kettévesszük, de akár három vagy négy részre is oszthatjuk, attól függően, mekkora és hány tekercset szeretnénk. Egyszerre csak egy adaggal dolgozunk, mert a tészta nagy mennyiségű.
A tésztát egyenként kerek lappá nyújtjuk, majd egyenletesen megkenjük a töltelék felével. A kinyújtott tésztát 8-12 cikkre vágjuk, mérettől függően. Inkább kisebb tekercseket készítünk, mert így szebben megkelnek.
A cikkeket feltekerjük, ügyelve arra, hogy az illesztés alulra kerüljön. A tekercseket sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk, a tetejüket tojássárgájával megkenjük, és megszórjuk kristálycukorral. Még 15 percet hagyjuk kelni a tepsin.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük, és gőzt is készítünk úgy, hogy egy lábas vizet helyezünk az aljába. Ez nagyon jót tesz a kelt tésztának! A tekercseket aranybarnára sütjük, majd a sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni.