Baconos-brokkolis tészta

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
30 perc
Mennyiség:
2 fő részére
Mennyibe kerül?
Kicsit drágább

Hozzávalók:

  • 20 dkg bacon
  • 30 dkg csirkemell
  • 0,5 fej brokkoli (lehet fagyasztott is)
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál mascarpone vagy másmilyen krémsajt
  • 2 dl tejszín
  • bors
  • csipet szerecsendió
  • 25 dkg kifőtt linguine vagy spagetti tészta

Elkészítése:

A brokkolit rózsáira szedjük és forrásban lévő vízben majdnem készre főzzük, majd leszűrjük és félretesszük.

A tésztát is kifőzzük a szokásos módon, majd leszűrük és ezt is félretesszük.

Közben a bacont csíkokra vágjuk és egy nagyobb serpenyőben elkezdjük pirítani kevés olajon. Pár perc után hozzáadjuk a kockákra vágott csirkehúst is és addig sütjük, amíg a hús minden oldala kifehéredik. Közben sózzuk és borsozzuk, majd a zúzott fokhagymát is belekeverjük.

Ezután hozzáadjuk a mascarponét, majd a tejszínt és felforraljuk. Kb 5 perc főzés után hozzáadjuk a brokkolit is és újabb 5 percig főzzük.

Végül megszórjuk szerecsendióval, hozzádajuk a tésztát és az egészet összeforgatjuk alaposan.

Tálaláskor adhatunk mellé reszelt sajtot is.