Karajtekercs vörösáfonyával és füstölt sajttal

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
60 perc
Mennyiség:
8 fő részére
Mennyibe kerül?
Drága

Hozzávalók:

  • kb 1,5 kg karaj egyben
  • 25 dkg aszalt vörösáfonya
  • 25 dkg füstölt sajt
  • 5 dl vörösbor
  • só, bors, sertés fűszer ízlés szerint

Mártáshoz:

  • 1 dl tejszín
  • 1 tk étkezési keményítő

Elkészítése:

A vörösáfonyát öntsük fel a borral, forraljuk fel, majd alacsony lángon főzzük 10 pecig. Szűrjük le és a bort fogjuk fel. Kelleni fog, szükségünk lesz rá még a mártáshoz.

A hús egyik felénél elkezdjük és körkörös moudulatokkal bevágdossuk spirál alakban, mintha hámoznánk, vékonyan. Így a végére egy szép nagy téglalapot kapunk a húsból, amin még húsklopfolóval átmegyünk, hogy a hús vékony legyen. Arra ügyeljünk, hogy sehol ne szakadjon el.

A húst sózzuk és borsozzuk, valamint szórjuk meg a sertés fűszerrel.

Reszeljük le a sajtot és egyenletesen terítsük el a húson. A sajton pedig az áfonyát egyengessük el.

A húst szorosan csavarjuk fel, majd a külső felületét is szórjuk meg fűszerrel. Csavarjuk két réteg alufóliába és tegyük tepsibe.

180 fokos sütőben süssük 1-1,5 órán át. Bontsuk ki, majd szúrjunk át rajta egy saslik pálcát. Ha elkészült, akkor pár percig pirítsuk, majd vegyük ki a sütőből.

Langyosan szeleteljük csak!

Közben készítsük el a mártást. A tejszínben keverjük el a keményítőt, majd adjuk hozzá a felmelegített borhoz és forraljuk be az egészet.

A felszeletelt húst a mártással és a tetszőleges körettel tálaljuk.