Csokoládés pöfeteg

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
180 perc
Mennyiség:
Nincs adat
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók:

  • 15 dkg étcsokoládé
  • 8 dkg vaj
  • 12 dkg liszt
  • 15 dkg porcukor
  • 3 dkg kakaópor
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 csipet só
  • 1 tojás
  • 2 evőkanál tej

A forgatáshoz:

  • 5 dkg kristálycukor
  • 5 dkg porcukor

Elkészítése:
Vízgőz felett olvasszuk fel a csokoládét.
A vajat a porcukorral keverjük ki, majd adjuk hozzá az egész tojást. A lisztet keverjük el a sütőporral, a kakaóporral, és a csipet sóval.
A kihűtött csokihoz adjuk a vajas-tojásos keveréket, majd a lisztes anyagot is, keverjük össze.
Egy lágy masszát kapunk, tegyük folpackba, majd tegyük hűtőbe minimum két órára.
Amikor már formázható, kis gombócokat gyúrjunk belőle (kb 20-24 db lesz), amit először kristálycukorban, majd porcukorban hempergessünk meg, majd tegyük papírozott sütőlemezre egymástól kissé távolabb, mivel terülni fog.
180 °C-on 15 perc alatt sül meg.

Tipp:

Sütés végén lehet, hogy még lágy lesz, de ahogy hűl szépen megszilárdul, és kívül ropogós, belül puha lesz.