Csáky rostélyos

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
60 perc
Mennyiség:
Nincs adat
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók:

  • 4 szelet rostélyos
  • 10 dkg füstölt szalonna
  • 3 paradicsom
  • 3 zöldpaprika
  • 4 tojás
  • 2 evőkanál liszt
  • 2 fej vörös¬hagyma
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 dl tejföl
  • őrölt bors
  • pirospaprika

Elkészítés:
A vékonyra kivert hússzeleteket sóval, borssal bedörzsöljük. Az apróra vágott füstölt szalonnát kiolvasztjuk, és egy hagymából, a paprikából meg a paradicsomból a szokásos módon lecsót készítünk, majd rövid lére forralva, az elhabart tojásokat ráütjük. Amikor már kocsonyás, a tűzről levesszük, négyfelé osztjuk, és mindegyik hússzeletre teszünk belőle. Először a hús oldalát hajtjuk rá, majd összetekerjük, és átkötjük vagy megtűzzük. Az olajban a másik, karikákra vágott hagymát megpirítjuk, a lisztbe mártott hústekercseket megforgatjuk benne, késhegynyi pirospaprikával meghintjük, és egy kevés vízzel megpároljuk. Tálalás előtt a levét egy kevés liszttel elhabart tejföllel sűrítjük be.