Vöröskáposztás rizottó

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
60 perc
Mennyiség:
3 fő részére
Mennyibe kerül?
Kicsit drágább

Hozzávalók:

  • 1 fej lilahagyma
  • 1 közepes lilakáposzta 3/4-e
  • 5-6 evőkanál balzsamecet
  • őrölt kömény, só, bors ízlés szerint
  • olívaolaj
  • 20 dkg arborio rizs
  • 1 dl száraz fehérbor
  • 1 liter húsleves alaplé
  • 5 dkg vaj
  • 5 dkg reszelt parmezán

Elkészítése:

A hagymát meghámozzuk és a káposztával együtt felaprítjuk.

Egy nagyobb edényben olajat hevítünk, majd elkezdjük együtt pirítani rajta a hagymát és a káposztát. Közben sózzuk, borsozzuk és köményt adunk hozzá, valamint felöntjük a balzsamecet felével.

Amikor a káposzta összeesett, akkor hozzáadjuk a rizst és a bort, majd elkeverjük.

Amikor a bor elpárolgott, akkor merőkanalanként adagoljuk hozzá a leves alaplevet. Amikor felszívta, akkor mindig adunk hozzá még egy merőkanállal. Addig folytatjuk a folyamatot, amíg a rizs és a káposzta meg nem puhul. Közben hozzáadjuk a maradék balzsamecetet is.

Ha szükséges, akkor menet közben még adunk hozzá sót és köményt is. Ha nem lenne elég a leves, akkor kevés borral pótolhatjuk.

Amikor a rizs és a káposzta kellőképpen megpuhult, akkor belekeverjük a vajat és a parmezánt is.