Francia pite erdei gyümölccsel

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
60 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók egy 26 cm-es formához:

  • 45 dkg erdei gyümölcs mix (lehet fagyasztott is)
  • 10 dkg eritit
  • 12,5 dkg finomliszt
  • 3 tojás
  • 3 dl totu (folyékony állapotban)
  • 1 csipet só
  • 1 mokkáskanál őrölt szerecsendió
  • 1 mokkáskanál vaníliaőrlemény
  • 2 mokkáskanál őrölt fahéj
  • 1 evőkanál zsiradék a forma kikenéséhez

Elkészítése:

A piteformát kikenjük a zsiradékkal, a sütőt pedig előmelegítjük 180 °C-ra.

A gyümölcs, ha fagyasztott akkor hagyjuk kicsit felengedni, majd az édesítő felét rászórjuk és jól elkeverjük, majd ezután beleszórjuk a formába egyenletesen.

A lisztet, a sót és a fűszereket összekeverjük. A tojást, az édesítőt és a folyékony totut elkeverjük, majd hozzákeverjük a lisztes keveréket és a gyümölcsre öntjük. A 180 °C-ra előmelegített sütőben tesszük és 30-40 perc alatt megsütjük.

Nem baj, ha a közepe még nem teljesen sült meg, mire kihűl szépen megdermed. Hagyjuk legalább langyosra hűlni, mielőtt felvágjuk.

Önmagában, porcukrozva, vagy vaníliafagyival is tökéletes desszert.